A Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága megbízásából október utolsó hétvégéjén, október 29-én és 30-án a Csömöri Lovas és Természetbarát Közhasznú Egyesület 20 fős csapata bonyolította le a székesfehérvári Kunos Lovardában a hazai bajnoki rendszerben az utánpótlás lovasokat négyszögbe hívó U25 Bajnokságot és a Talentum Kupa OB-t, amely utóbbi bajnokságra Csömörön is lehetett minősülni. A két bajnokság és a kiegészítő Talentum Kupa CDN-B* verseny napi hét versenyszámára 246 nevezés érkezett. Mindezt egy bajnokság körülményeitől elvárhatóan két nap alatt csak két pályán lehetett megrendezni. Szerencsére az időjárás hozzájárult a szabadtéri versenyhez is – ugyanis másként egy pályán, a fedeles lovardában három versenynap is kevés lett volna.
A bajnokságokon korosztályos EB-n indultak – mint Fejes Kata és Kökényesi Anna Zsófia – illetve a 15 éves Yom-Tov Jázmin, a póni EB XIII., és a felnőtt OB nagydíj kategóriájának V. helyezését elért lovasok voltak. Nem véletlenül a versenyen a legmagasabb pontszámokat Yom-Tov Jázmin kapta, aki biztosan nyerte az U16 korosztály bajnokságát.
A vasárnap esti bajnokavatás dobóján két csömöri lovasért is szólt a Himnusz. A Talentum Kupa Országos Bajnokságon Marosi Nikolett a kiképzése elején tartó Enigma nevű lovával a felnőtt előkészítő kategóriában bronzérmes lett. A Talentum Kupa csúcskategóriának számító középosztályban, az M-kategóriában Paizs Petra Míra felnőtt bajnoki címet szerzett a Handel apaságú, holland fedezőméntől származó Bachend nevű lovával. Képünk a Csömöri LTKE tavaszi, cinkotai minősítő versenyén készült az éppen ügetésben oldaljárást végrehajtó friss utánpótlás magyar bajnok párosról.

Marosi Nikolett a dobogó harmadik fokán, az E kategória további helyezettjeivel (Fotó: TEAM myrtill)

Paizs Petra Míra (Fotó: TEAM myrtill)

M kategória bajnokai és helyezettjei (Fotó: TEAM myrtill)

Yom-Tov Jázmin (Fotó: TEAM myrtill)
